41/2012. (V. 25.) OGY HATÁROZAT A SZOVJETUNIÓBA HURCOLT MAGYAR POLITIKAI RABOK ÉS KÉNYSZERMUNKÁSOK EMLÉKNAPJÁRÓL
„1. A Magyar Országgyűlés november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává nyilvánítja.
2. A Magyar Országgyűlés
– méltóképpen kíván megemlékezni arról a mintegy 800 ezer magyar honfitársunkról, akiket 1944 őszétől kezdve hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak több éves kényszermunkára, vagy a II. világháborút követően a folyamatosan kiépülő kommunista diktatúrában a magyar hatóságok hathatós közreműködésével koholt vádak alapján 5-25 évre száműztek a Gulag rabtelepeire;
– tisztelettel adózik mindazok előtt, akik életüket adták a hazáért, magyarságukért, származásuk miatt, politikai, vallási meggyőződésükért, illetve akik emberi és polgári jogaiktól megfosztva idegen földön, hazájuktól több ezer kilométerre, embertelen, megalázó körülmények között fogságot szenvedve végeztek kényszermunkát;
– támogatja és szorgalmazza olyan emlékművek állítását, megemlékezések szervezését, oktatási anyagok és tudományos feldolgozások készítését, amelyek a kommunista diktatúra idején a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabokra és kényszermunkásokra emlékeznek;
– felkéri a központi államigazgatási szerveket, az oktatási intézményeket, az egyházakat és a civil szervezeteket, a közszolgálati médiumokat, valamint az önkormányzatokat, hogy gondoskodjanak a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabokról és kényszermunkásokról való méltó megemlékezésről.
3. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.”
Az Országgyűlési Határozat ismertetésével köszöntötte Dr. Tilki Attila az ünnepi megemlékező istentiszteleten résztvevő Milotaiakat. Felidézte azt, hogy Uszkáról ötvenkettő, Milotáról száznyolcvan, Tiszabecsről kétszázhúsz embert hurcoltak el málenkij robotra és az elhurcoltaknak csak a harmada jött vissza.
Vajon hányan énekelhették egykor a milotai templomban a 385. zsoltárt „Édes anyánnkkal mind egyetemben özveggyé maradtunk”, úgy, hogy apjukat és férjüket egyszerre veszítették el. Olyan élterős férfiak maradtak oda, akik túlélhették az első világháború szevedéseit Galíciában, Doberdónál és a Piave mentén, túlélhették a Don kanyart, de a kommunista hatalom esztelen őrjöngésével szemben tehetetlenek voltak.
A Szovjetúnió ki akart hasítani egy darabot Szatmárból és a Beregből. Összefogdosták a községi elöljáróság tagjait, és az átcsatolást kérvényező írást akartak aláíratni velük. Azt mondták nekik, hogy kivégzik őket, ha nem írják alá a papírt. Tarpa kivételével mindenütt aláírták a kérelmet.
„Élelemmel önellátó terület lebeghetett az orosz katonai stratégák szeme előtt, de Tiszabecs, Milota és Uszka esetében már hídfőállásról lehetett szó. A főútvonalon lévő Tiszaújlak–Tiszabecs közötti híd stratégiai fontossággal bírt. A Tisza innenső oldalára eső községek egyfajta hídfőállás szerepét tölthették volna be, itt bent az országban, túl a Tiszán.” ( Tollas Tibor)
Tollas Tibornak köszönhető, hogy ezek a falvak maradtak magyar közigazgatás alatt. Annak a Tollas Tibornak, aki motorral utazott fel Pestre a Hovédelmi Minisztériumba jelentést tenni és végül az amerikaiak és az angolok tiltakozására a magyar minisztelenök Nagy Ferenc miniszterelnök segítségével a Szövetséges Ellenörző Bizottság visszavonulásra intette az oroszokat.
Az ünnepi istentiszteleten Pálinkás Gyula nagytiszteletű úr igehírdetése után a gyülekezet énekkara, az iskolások szavalata és a nagytiszeteletű asszony éneke tette teljessé a megemlékezést, mely a templom melletti második világháborús emlékmű mellett koszorozással folytatódott.