DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! November, november vége mindig szomorú időszak a kárpátaljai emberek életében. A negyedik ukrán front 0036-os hadiparancsa értelmében 1944. november 14-16-áig a városok és nagyobb települések katonai parancsnokai nyilvántartásba vették azokat a katonákat és tiszteket, akik német és magyar hadseregben szolgáltak, valamint a 18-50 év közötti német és magyar nemzetiségű hadköteles személyeket, majd őket konvojkísérettel, menetoszlopokban a hadifoglyok számára létesített lágerekbe hurcolták, arra hivatkozva, hogy veszélyt jelentenek a hátországra.

(15.30)

Egyes becslések szerint akár 40 ezer fő is áldozatul eshetett. A kárpátaljai magyarokat, kibővítve 23 beregi településsel ‑ Barabás, Beregdaróc, Beregsurány, Csaroda, Gelénes, Gulács, Hetefejércse, Jánd, Lónya, Márokpapi, Mátyus, Tarpa, Tákos, Tiszaadony, Tiszakerecseny, Tiszaszalka, Tiszavid, Tivadar, Vámosatya, Gergelyi, Ugornya, Vitka, 3 szatmári településsel, Milota, Tiszabecs és Uszka ‑, rövid időre kényszermunkatáborba hurcolták. Az 1944. december 17-ei jelentések szerint Kárpátaljáról az említett 23 beregi és 3 szatmári faluból összesen 15 152 főt hurcoltak Szolyvára, 14 999 magyart és 162 egyéb nemzetiségűt, németet, ruszint, ukránt, szlovákot, csehet és románt.

Az első gyűjtőtábor helyén emelt emlékparkban, Szolyván immár több évtizede emlékezünk az elhurcoltakra, a családok tragédiáira. Tavaly, 2016-ban került ki a három szatmári település emléktáblája, és megható volt, ahogy a három falu közössége lelkészükkel emlékezett a fiatalon elhunytakra.

Tavaly döntöttük el Zubánics László kárpátaljai történésszel, hogy a 23 csonka beregi település tábláinak is ott a helye az emlékparkban. Ezúton is szeretném megköszönni a magyar kormánynak azt, hogy a gulág-gupvi emlékév kapcsán a szolyvai emlékbizottság sikeresen pályázott a 23 tábla elkészítésére. Szakadó esőben szombaton is nagyon sokan voltak azok, akik részt vettek a megemlékezésen. Koszorúval a kezükben, könnyekkel a szemükben vettek ismét búcsút szeretteiktől.

A magyar történelemnek sok-sok, ma még kevésbé feldolgozott területe van. Ilyen az 1944 végén Kárpátalján, Szatmárban és Beregben történtek. Kevesen tudnak arról, hogy Csonka-Bereget és a három szatmári falut a megszállók a szovjet közigazgatás részévé kívánták tenni. A pozsonyi hídfőhöz hasonlóan újabb területet veszíthettünk volna el itt is, ha nincs Kecskési Tollas Tibor fiatal katonatiszt, aki felhívta a szövetséges ellenőrző bizottság figyelmét, hogy a birodalom annektálásra készül. Kecskési Tibor főhadnagy, aki az emigrációban Tollas Tibor néven lett ismert, jelentést tett a Honvédelmi Minisztériumban, majd visszatérve a térségbe, élete kockáztatásával is adatokat, bizonyítékokat gyűjtött az elcsatolás előkészítéséről. A bizonyítékokat a magyar kormány a szövetséges ellenőrző bizottság elé tárta, amelynek nyugati tagjai megakadályozták, hogy a Szovjetunió ezeket a területeket magához csatolja. Tollas Tibornak köszönhetjük, hogy a falvak a mai napig Magyarország része maradhattak.

Akkor is voltak sajnos olyanok, akik elárulták a magyarságot, akik pénzért és hatalomért mindenre képesek voltak. Volt olyan falu, ahol egyesek sorba járták a házakat, és jelezték a szovjeteknek, ha valaki elbújt egy csűrben vagy fészerben. De érdekes módon azt is pontosan tudták, hol laknak azok, akiknek értékeit el lehet rabolni. Jándon csak a nagytiszteletű úrhoz mentek be, pontosan tudták, hol lakik és milyen értékei vannak. Bele kell képzelni magunkat, hogy milyen lehetett egy feleségnek a férje újbóli elvesztése, aki épphogy visszaérkezett a frontról, egypár napig lehetett szeretteivel, majd málenkij robotra elhurcolták.

Sok-sok egyéni tragédia megörökítésére volt lehetőség az emlékév kapcsán. Így jobban meg tudjuk ismerni elhallgatott történelmünket. Megértjük azt is és el tudjuk képzelni, hogyan is fordulhatott elő az, hogy nagyon sokszor a fogságból hazaérkező, lesoványodott szeretett férjet, gyermeket nem ismerte meg a feleség, a szülő, a gyermek. A szolyvai emlékparkban állva, a Kárpátok ölelésében pedig el tudtuk képzelni azt, hogy milyen lehetett az embertelen körülmények között élő foglyoknak elviselni a nehéz fizikai munkát és az időjárási körülményeket.

Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a megemlékezésen elmondta, hogy nem engedünk a magyar közösségeket megillető jogból semmilyen visszalépést, legyen az emberi, politikai, nyelvhasználati vagy éppen oktatási jog. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)