Parlamenti felszólalás 2018. október 17

A 2017. évi központi költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelelően történt, a hiány és az államadósság törvényi előírásokkal összhangban alakult.

A felszólalás szövege:

DR. TILKI ATTILA (Fidesz):

Megadom a szót Dr. Tilki Attila képviselő Úrnak a Fidesz képviselő csoport

Köszönöm a szót Elnök Úr.

Államtitkár Urak és Tisztelt Képviselőtársaim!

A Jobbik kivételével akkor éppen nem voltam az ülésteremben végig hallgattam a Vezér szónoki felszólalásokat. Meg kell, hogy mondjam hogy Államtitkár Úrhoz hasonlóan végtelen nagy türelem kell ahhoz, hogy nyugodt vérmérséklettel végig tudjuk hallgatni azokat az érveket amelyeknek köze sincs a szakmai érvekhez. És annak nagyon örülök és Én is csatlakozom Z. Kárpát Dániel Jobbikos Képviselő Úrhoz, aki megdicsérte Államtitkár Úr szakmai válaszait a nyilvánvalóan hazug tényállításokra. Tehát azért egy párat elfelejtett, de én azért visszatérnék ezekre az állításokra. Költségvetési Bizottság tagja ként valójában a Költségvetési Bizottság Elnökétől, azért sokkal felkészültebb felszólalást várt volna az ember.

Varju Képviselő Úr politikai paneleket puffogtatott, valamilyen sejtelmes összehasonlítást emlegetett, ahol osztályozta a költségvetést hármasra, megjegyzem nem a költségvetést tárgyaljuk, hanem a zárszámadási vita folyik, ami arról szól az előző éves költségvetést a költségvetési törvénynek megfelelően végezte el a kormány. Elfelejti Varju Képviselő Úr, hogy annak idején, hogy mikor Ő még Önkormányzatokért felelős Államtitkár volt, hogy mennyi és mennyi település küszködött adósságokkal amelyek végül is a Fidesz adósság konszolidációval konszolidált. De hát ezt ugye Gréczy Úr is elfelejtkezik dolgokról 2 perces felszólalásában, azon polemizál hogy Fideszes Államtitkár és Fideszes Állami számvevőszék Elnöke Vargasovszki Úrral felhívnám a figyelmet, aki ugyan Alelnök és annak idején amikor Ő még a Függetlennek Álcázott újságírást művelte, akkor még az MSZP soraiban ült, tehát higgye el hogy felesleges így vissza mutogatni időkre.   Az állami számvevő szék ugye a parlament által megválasztott megfelelő módon működik, de Csárdi Urat is többször idézte Államtitkár Úr . Gratulálunk azoknak az ellenzéki képviselőknek akik egyéni mandátumot szereztek. Nincsenek túl sokan Pesten vannak egy páran azon kívül Dunaújvárosban, Szegeden és még talán egy helyen vannak, de Csárdi Úr az LMP-nek mindössze az egyedüli mandátumot nyert képviselője és végtelenül tetszik  mikor már nincs a teremben egy vezérszónoki felszólaló sem. Amikor Csárdi Úr azt mondja, hogy, felhívja a mi figyelmünket ahol egyéni Képviselők sokasága ül, hogy menjünk az emberek közzé és kérdezzük meg az emberek véleményét, legyünk tisztában az emberek véleményével. Mondja ezt az a Budapesti Egyéni Képviselő , aki miután kiderült, hogy a BMW érkezik kelet-magyarország Fővárosába Debrecenbe , akkor gyorsan leszaladt és elmondta ,hogy ez mekkora nagy baj lesz ez a Kelet-Magyarországiak számára és miféle dolog ez, hogy a kis és közép-vállalkozók helyett, a kormány és az állam ilyen multi céggel is kokettál és Kelet- Magyarországnak segítve a  tárgyalások után végül is a BMW úgy döntött, hogy ott fog letelepedni. És ugye megjelenik az idegen nyelvű sajtó ahol Kassa és Nagyvárad is felkapja a fejét, hiszen Ők is szerették volna ezt az autógyárat megszerezni. De a liberálisok képviselője ugye Bősz Anett azt mondta, hogy hát szakmai vitáról kellene, hogy itt szóljon a dolog és a bevándorlást vette gócsu alá. Szeretném felhívni a figyelmét,hogy Nemzeti Konzultációval a FIDESZ megkérdezte az embereket és a Nemzeti Konzultációra adott válasz egyértelműen arra  késztet, és arra utasít bennünket, hogy igenis a bevándorlás témáját vegyük komolyan és igenis hogy költeni kell arra hogy megfelelő kontroll  legyen a tömegesen érkező és majd a később is érkezni fogó vagy érkezni szándékozó migránsokkal szemben. A Csárdi Úr azt mondja, hogy nem megyünk az emberek közé, Mesterházi Attila pedig arról beszélt, hogy ilyen zárszámadási vita ez nem szól másról mintsem, hogy az ellenzék elmondja az érveit, a kormánypártiak pedig elmondják, hogy minden jó és minden tökéletes, semmi önkritika nem jellemez bennünket. És egy falra hányt borsó ez a vita, ahogy az MSZP vezérszónoka megfogalmazta. Csak jelezni szeretném, hogy a Kormány azért nyilván időközben tud korrigálni és korrigálni is szokott. Nyilván hogy az emberekkel való kapcsolattartás következtében mi egyéni Országgyűlési képviselők jeleztük annak idején a Kormány felé hogy a pl. a települési arculati kézikönyv elkészítése és az esetenként komoly terheket fog róni elsősorban a kistelepülések számára és ugye reagált a költségvetésben a kormány, hiszen Települési arculati kézikönyv előkészítőjének támogatására forrásokat, plusz forrásokat rendelt. Ugye mi jeleztük azt is, hogy a minimálbér és garantált bérminimum emelése következtében és a szociális hozzájárulási adó csökkentésének hatására a kompenzációra van szükség szintén az Önkormányzatoknál és örömmel láttuk Önkormányzati Vezetők, örömmel láttuk Egyéni Országgyűlési Képviselők is, hogy ez is megvalósult. Erre is többletforrást rendelt a Kormány. Valamint az Óvodapedagógusok munkájukat segítő kiegészítő támogatásának, a Dajkáknak a béremeléséről szól, amelyet menet közben korrigált a Kormány a költségvetésben és ugye a zárszámadásban ez is előfordul , vagyis a zárszámadásban a Törvényjavaslat is megemlíti. A törvényjavaslat tartalma 3 nagy egységből áll a központi költségvetési kiadás és bevételi főösszegek,a hiány jóváhagyása, az ehhez kapcsolódó törvényjavaslat az egyes melléklet. A helyi önkormányzatok elszámolásai a kettes és a négyes melléklet tartalmazza, valamint az Uniós programok kötelezettségvállalási keret előnézetét is és azokat a teljesülését mutatja be az ötös számú melléklet. Bellár professzor Úrról elfelejtkeztem, aki szintén a vezérszónoki felszólalásában úgy fogalmozott, hogy Európai Uniós támogatásokat égetik el, ugye a Fidesz gondolt nem valós célra fordítják. Ha egy Egyéni Képviselő az emberek között jár, akkor pontosan tudja  azt és Település vezetők között hogy a területi operatív programban ami pályázati lehetőség éppen azoknak a térségeknek a számára amelyek elmaradottabb régiókhoz tartoznak igenis települési energetikai fejlesztést, település szociális fejlesztése, település oktatási fejlesztésre mennyire nagy többletigény jellemezte az önkormányzatokat. Nyilván hogyha értelmetlen lett volna ez a cél akkor az önkormányzatok sem pályáznak, tehát ez Bellár professzor Úr által mondott visszautasítható egész nyugodtan , de hát az is amit itt Államtitkár Úr tételesen megcáfolt amikor kijelenti Professzor Úr, hogy oktatási tevékenységekre a kormány sokkal kevesebbet ad mint korábban . Ez 168 milliárd forinttal adott többet oktatási tevékenységre a Kormány. Innentől kezdve kicsit azért az elmondottak hitelessége kérdőjelezhető meg. A gazdaságpolitikának egy egyéni képviselő számára a gazdaságpolitika talán az a legfontosabb hogy a kormány által megkérdezett gazdaságpolitikai elvek, azok érvényesüljenek. Ugye mi megígértük 2017-ben és folytattuk azt a mit a kormányzati ciklus elején megígértünk a költségvetési hiányt alacsonyan tartjuk, az államadósságot csökkentsük, és a foglalkoztatást növeljük. Ezért öröm számomra, hogy az előbb említett és ugye az országban  jellemző Autóipari  beruházások, öröm számomra az is, hogy közfoglalkoztatás van . Én visszautasítom azt amit Gréczy Úr, aki persze eljött vidékre a kárpátaljai magyar állampolgárokkal, Pártvezérével, ha úgy tetszik szórakozni és akkor ilyet mond a Parlamentbe, higgye el hogy  jó tapasztalat hogyha volt már valaki az életében polgármester akkor meggondolja hogy mit mond és  hol mond. Azért a Parlamentben ne mondjuk ilyen felelőtlen dolgokat a közfoglalkoztatottakról, hogy annyit is érnek amennyit keresnek . Felhívom a figyelmét hogy minden évben  van Közfoglalkoztatási Kiállítás Budapesten el kell menni meg kell nézni, hogy milyen terméket állítanak elő a Közmunkások és mennyire büszkék arra,hogy az Ők munkájukból olyan termék is Budapestre is kerül az Ország Fővárosába, amire itt is a Budapestiek rácsodálkoznak. Higgye el hogy az újságírás  lehet hogy  jó dolog, de higgye el hogy a  Parlament, önkormányzat zárszámadás az emberekről beszélünk akkor jobb egy önkormányzati tapasztalat , mert sokkal jobban ismerjük az embereket és egy egyéni képviselő sokkal jobban ismeri az embereket mint esetleg Ön,  és nyilván nem mondana ilyeneket. Higgye el hogy mi Képviselők örülünk annak hogy a kedvező makro gazdasági folyamatoknak megfelelően a Kormány saját hatáskörben közérdekű feladatok többletfinanszírozásáról döntött mintegy 215 milliárd forint összegben: Egyházak 88 milliárd forint, határon túli szervezetek, bár az pont  ugye Önnek mondom  36 milliárd forint. Higgye el, akik ott élünk a határ mellett, akik ismerjük a történelmet, akik tudjuk azt hogy a történelem nem velünk kezdődött azoknak igenis fontos a határon túli magyarság ügye, úgy hogy kifejezetten örülök hogy 36 milliárd forinttal többlettámogatást kaptak. És örülök én a sport, a turisztikai és a civil szervezeteknek jutatott többletforrásoknak is. Összességében jogszabály szerint a számvevőszék is véleményt mond a költségvetésről. Felhívnám az Önök figyelmét Tisztelt Ellenzéki Képviselő Társaim, hogy az állami számvevőszék a következőket írta a törvényjavaslatról. A 2017. évi központi költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelelően történt, a hiány és az államadósság törvényi előírásokkal összhangban alakult. A zárszámadási törvényjavaslatnak tartalmazza a jogszabályban előírt tartalmi elemeket, szerkezete megfelel a törvényi előírásoknak. A törvényjavaslat beszámolók adatainak megfelelően valósághűen mutatja be a költségvetés végrehajtására vonatkozó pénzügyi adatokat és információkat. Én javaslom Önöknek, hogy majd a szavazás során a számvevőszéknek ezen megállapítását vegyék figyelembe és nyugodt lelkiismerettel támogassák a törvényjavaslat elfogadását.

Köszönöm szépen!

A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény végrehajtásáról

Parlamenti felszólalás 2018. október 17.

Parlament

  • “Hadd menjek, Istenem, mindig feléd,

“Hadd menjek, Istenem, mindig feléd,

“Hadd menjek, Istenem, mindig feléd, Fájdalmak útjain mindig feléd! Ó, sok keresztje van, de ez az én utam, Mert hozzád visz, Uram, mindig feléd”

  • Ülésezik a Bevándorlásellenes Kabinet, amelynek mai ülésére meghívtuk Pásztor István…

Ülésezik a Bevándorlásellenes Kabinet

Ülésezik a Bevándorlásellenes Kabinet, amelynek mai ülésére meghívtuk Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, Kontrát Károlyt, a BM, Menczer Tamást, a KKM államtitkárát, Fejsztámer Róbertet, Magyarkanizsa polgármesterét, valamint Lackó Róbert migránsügyi koordinátort, hogy számoljanak... Továbbiak

  • „“Az ember nem tud mindent szavakkal, de mindent tud a szívével.” ( Márai Sándor)” megtekintése

Parlamenti felszólalás 2019. november 18

Mifelénk úgy mondják az ellenzék viselkedésére - aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók!Lejátszhatod a videót

Parlamenti felszólalás 2018. június 28-kétperces felszólalás

Lehet durrogtatni frázisokat a földről meg minden hülyeségről, de az embereknek az számít, hogy valaki hiteles vagy nem hiteles. És ha demagóg lózungokat mondogatunk, attól még nem veszik

Parlamenti felszólalás 2018. október 17

A 2017. évi központi költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelelően történt, a hiány és az államadósság törvényi előírásokkal összhangban alakult. A felszólalás szövege: DR. TILKI ATTILA (Fidesz):

Parlamenti felszólalás 2018. június 28

Egy olyan térségnek vagyok az országgyűlési képviselője, amely a legtávolabb található Budapesttől, 88 kistelepülés van a választókörzetemben, és a 88-ból mindössze négy pici város. A felszólalás szövege: DR.

2018-10-23T20:11:08+01:00