A következő hét év alatt, 2014-2020 között összesen mintegy 3,4 milliárd euró vidékfejlesztési támogatással számolhat Magyarország – emelte ki V. Németh Zsolt
3,4 milliárd euró vidékfejlesztési támogatás jut Magyarországnak a következő időszakban admin
2013-04-05T05:39:04+01:00
Ma kezdődött Szatmárcsekén a Nemzetközi Cinkefőző Fesztivál és Népi Ételek Bemutatója elnevezésű rendezvénysorozat, amelyet idén a húsvéthoz igazítva rendeznek meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg
Ünnepélyes átadásra került a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében épült bemutató- -ház, ahol ünnepi beszédet mondott Dr. Tilki Attila, aki tájékoztatást
Megnyílt a második Széchenyi Programiroda Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében március 27-én, Fehérgyarmaton, így a jövőben a leghátrányosabb helyzetű településeken élők is időben kaphatnak pontos
Fehérgyarmaton is megnyílt a Széchenyi Programiroda admin
2013-03-27T18:52:06+01:00
A Fidesz indítványára három, hétfőn napirendre vett javaslatot is elfogadott kedden az Országgyűlés. A képviselők szavaztak a devizahiteleseket segítő árfolyamgát lehetőségének meghosszabbításáról,
Május végéig lehet belépni az árfolyamgátba admin
2013-03-26T17:48:37+01:00
A rezsicsökkentésért folytatott aláírásgyűjtési akcióval azt kívánják bizonyítani, hogy Magyarország egyértelműen a rezsicsökkentés pártján áll – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes pénteken Veszprémben
Navracsics Tibor: bizonyítsuk, hogy Magyarország a rezsicsökkentés pártján áll! admin
2013-03-26T04:53:18+01:00
Sajnos Magyarországon evidenciákért és mindannyiunk számára jó dolgokért is küzdeni kell – mondta Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója a köztévé Ma
“Az emberek biztatását kérjük a rezsicsökkentéshez” (+videó) admin
2013-03-21T18:39:10+01:00
A Gyurcsány-Bajnai-kormányok szétverték a nyugdíjrendszert. Ha a ma folyamatosan aggódó Korózs Lajoson és pártján múlna, nyugdíjadót fizetnének az idősek és nem lenne
A szocialisták meg akarták adóztatni a nyugdíjat admin
2013-03-14T10:16:58+01:00
Mintegy húszezer, mélyszegénységben élő fiatalnak segítenek az idei kistérségi Gyerekesély programok – közölte az Emberi Erőforrások Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára egy
Húszezer, mélyszegénységben élő gyereknek segítenek a kistérségi programok (+videó) admin
2013-03-14T10:08:33+01:00